FŐBB REFERENCIÁK

Több, mint 25 év tapasztalat szól mellettünk,
amelyet vállalatirányítási rendszer készítésében,
személyre szabásában és bevezetésében gyűjtöttünk.




Dairy-Dáv Kft.

Farmgép Kft.

Ökotej Zrt.

GOYO Kft.

Techno-Trade Kft.

Complex-palett Kft.



UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zrt.

Debreceni Képző Központ Nonprofit Közhasznú Kft.

DENOK Nonprofit Kft.

Tiszántúli Református Egyházkerület

Debrecen-Nahgytemplomi Református Egyházközség




Partnereink mondták rólunk


Goyo Kft

„A bevezetés és a folyamatos üzemeltetés következtében elmondhatjuk, hogy a folyamataink teljesen átláthatóak lettek. Raktárkészletünk állapotáról naprakész információkat tudunk adni partnereinknek és a hatóságoknak, ami számunkra, mint kereskedő cég számára, az egyik legfontosabb kritérium.
Biztosak lehetünk benne, hogy a jogszabályok és a piac változásai rendszerünkön időben át lesznek vezetve. A több, mint 20 év tevékenysége eléggé meggyőző.”

Sólyom László
Értékesítési vezető
Tiszántúli Református Egyházkerület

„Nálunk a folyamatos, megbízható jelentés az egyik legfontosabb kritérium.
Ezért választottunk egy hatékony és megbízható szolgáltatást, ezért választottuk 2001-ben a Belsoft kft. szolgáltatásait.
Az eltelt 15 év meggyőzött minket választásunk helyességéről. A Belsoft Kft és a Civissoft Kft a szükséges időben a megfelelő tanácsokkal és fejlesztésekkel tud rendelkezésünkre állni, ezzel adva meg a biztos alapot az elénk tűzött elvárások maradéktalan teljesítéséhez.”

Ludányiné Fazekas Zsuzsa
Gazdasági igazgató-helyettes
Techno-Trade Kft

„Egy átlátható, jól felépített, felhasználóbarát programot kerestünk. Olyat, ahol az ismerős kezelőfelület mögött egy jól szervezett rendszer segíti kereskedőink munkáját. Az 1999-ben vásárolt integrált ügyviteli rendszert a Belsoft Kft vezette be nálunk és a mai napig segíti a gazdaság napi változásaihoz való gyors reagálásunkat.
Ezáltal kereskedelmi tevékenységünk egész folyamata ellenőrizhetővé vált a beszerzéstől az értékesítésen át egészen az ügyfélkapcsolatok kezeléséig.”

Áncsán Mihály
Ügyvezető igazgató




VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!


Kérjen visszahívást:

    Hívjon minket:

    Telefonszámunk:
    +36-30/963-1805
    +36-52/454-114

    

    Copyright © Civissoft Kft.